Erre a három interjúkérdésre nem tudsz tökéletes választ adni, de szerencsére nem is kell

szerző: Jobline
2017 szeptember 27.

A HR-esek nem várnak el lehetetlent, csak kíváncsiak, úgyhogy semmi pánik.

Még a legrutinosabb álláskereső is szoronghat, amikor elkezdődik az interjú, és számtalan kérdés cikázik át az agyán. Mi lesz, ha rosszul válszolok? Mit fog gondolni a HR-es, ha nem azt hallja, amit az önéletrajzom alapján elvárt? Milyen következményekkel jár, ha helyesen válaszolok, mégis téves következtetéseket von le belőle?

A jó hír az, hogy vannak olyan kérdésekre, amelyekre nem létezik „tökéletes” válasz, vagyis olyan, amelynek bizonyos normák szerint meg kell felelni. Például ha az előző munkahely felől érdeklődik a HR-es, kötelező betartani azt a szabályt, hogy diplomatikusan kell nyilatkozni, és rossz válasz, ha a jelölt negatív dolgokat mond. Az alábbi három kérdésre azonban nincs tökéletes felelet, a lényeg az, hogy általában rokonszenves dolgokat kell mondani:

# 1. Mi volt az eddigi legnagyobb szakmai kihívása és ogyan oldotta meg ezt a problémát?
Itt igazán szabad a pálya, tetszés elő lehet állni egy érdekes történettel, hiszen a HR-es nem ismeri pontosan a jelentkező szakmai előéletét. Az ügyes jelölt már az önéletrajzába is beleírhat egy olyan csalit, amely az álatala kifejteni kívánt témára tereli a figyelmet és remélheti, hogy a HR-es erre fog rákérdezni, meséljen róla bővebben.  
Nem szükséges hőstörténettel előállni, amelyben a jelölt megmentette a céget vagy rengeteg pénzt takarított meg egy jó ötlettel, a HR-es arra kíváncsi, hogy a másik kész-e nekifutni egy problémának és nem riad meg a felelősségtől. Tehát nem is az eredmény az igazán fontos, hanem a „hogyan”.

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:

BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

SZAKMUNKÁS ÉS FIZIKAI MUNKÁS ÁLLÁSOK


# 2. Meséljen egy olyan helyzetről, amelyben ma már másképp cselekedne
A kérdés egyik célja az, hogy kicsit kellemetlen helyzetbe hozza a jelöltet. A válaszban ugyanis feltehetően az fog állni, hogy a jelentkező valamit nem jól csinált, amit megbánt.
A túlságosan jól szerkesztett válasz azt sugallja, hogy a jelölt felkészült erre a kérdésre, ami önmagában örvendetes dolog –, de ha nem derül fény valódi hibára és arra, hogy a jelentkező ma már tényleg másképp futna neki a helyzetnek, az arra utal, hogy valamit el akar hallgatni, feltehetően azt az esetet, amikor komoly galibát csinált. Mindez nem azt jelenti, hogy nem szabad felkészülni erre a kérdésre, hanem azt, hogy reális történettel kell előállni, amely arról szól, hogy a jelentkező nem tökéletes, de tanulni tud a botlásaiból. Ilyen történet pedig mindenkinek van a múltjában.

 

 


# 3. Mivel foglalkozik a szabadidejében?
Ettől a kérdéstől azért lehet zavarba jönni, mert mi van, ha olyasmit említünk, amit a HR-es nem szeret, megvet vagy nem érdekli. Pedig a HR-es tényleg csak arra kíváncsi, mit csinál szívesen a jelölt, amikor nem dolgozik, és nem várja, hogy pontosan olyan tevékenységet jelöljünk meg, amely neki is a kedvence. Például ha a falon egy triatlonverseny oklevele függ, fölösleges azt hazudni, hogy futni szeretünk, mert magunkat hozzuk nehéz helyzetbe, ha utána részletesen kellene mesélni róla.

A válaszból az derüljön ki, hogy jelölt normális ember, aki akkor is jól érzi magát, ha nem az irodában ül. Persze ha a kedvenc időtöltés az, hogy a sörözőben ücsörgünk a haverokkal, meccset nézünk és legurítunk néhány korsóval, nem kell részletekbe bocsátkozni, érdemes egy másik hobbit kiemelni.

A lényeg tehát: az ilyen típusú kérdésekre nem kell tökéletes választ adni, elég, ha hiteles a felelet, és rokonszenves ember képét festi rólunk. Ennek tudatában kevésbé szorongva ülhetünk be a következő interjúra.


The Muse cikke nyomán


Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen